Verseim

Nyuszi

Magasan zöldell a fű,
Kilátszik belőle a fül.
Pásztázik a réten,
A teste még épen.

Nincs mindig biztonságban,
Jobb neki az odújában.
Ha már kimerészkedsz,
Állj két lábra, te prémes.

Csábító a gazda kertje,
Ám ha észrevesz, nem kertelne.
Illik vigyázni,
Ha oda megy dézsmálni.

Óvatos a kis bolyhos,
Hiszen a bundája foltos.
Meg van a répa,
Ennek a fele se tréfa.

Iszkolni kell gyorsan,
Jön a gazda mily meglepő, morcosan.
Szedi a kis tappancsát,
A kertész lendíti a bakancsát.

A kis nyuszi meg úszta,
Gyorsan barlangjába kúszva.
Happy and lett versikém,
Üzenem neked Esztikém.

(Rédei Viktor)

Kéz

Forgatom a kezem,
Hiszen megtehetem.
Vajon mire képes,
A két kis kérges.

Próbára teszem,
Egy picit megedzem.
Irányítom Őket,
Nem úgy, mint a Nőket.

Öt kis testvér kezenként,
Jól mozognak egyenként.
Nincsen rájuk panaszom,
Sok mindenre használom.

Tollat, ceruzát ragadok,
A papírra firkálok.
Egyre csak maszatolok,
Feltűnnek az alakzatok.

Elégedetten haladok,
Ennél a témánál maradok.
Hála a kezeknek,
Időben készen leszek.

Nyugtával dicsérd a napot,
De csak ha akarod.
Mára nekem ennyi elég,
Soraim szóltak feléd.

(Rédei Viktor)

Macska

Talpa akár a málna,
Kedvenc fekhelye, a kályha.
Kacér bajszán egy csepp tej,
Gyomra tele van, nincs több hely.

Tele a pocak,
Ezen a gazdi, kacag.
Nyújtózik egy nagyot,
Míg a kutya kint vacog.

A fotelra szegezi szemét,
Fel kéne helyezni a testét.
Teli hassal nem könnyű,
Maradj a szőnyegen, te gyönyörű.

Így megy ez napról napra,
Hogy bírja ezt, ha nyitva a kamra?
Ezzel zárom versikém,
Had aludjon szegénykém.

(Rédei Viktor)

Képzelet

Hunyd le a szemed,
Tárd ki a szíved.
Gondolj bármire,
Csak nem egy tollpihe?

Légy merészebb csak bátran,
Világító gyümölcs a szádban.
Furán csiklandós és ízes,
Ajkad így lett mézes.

Hírtelen gondolatot váltasz,
Máris karjaiddal szárnyalsz.
Süvítesz a felhők között,
Hajadba a szél költözött.

Fejezd be a repkedést,
A földön látsz egy repedést.
Vajon miért ilyen mély,
Gyerünk, ugrás ne félj.

Esze-veszett zuhanásba kezdesz,
Közben a testsúlyodból vesztesz.
Az érkezés oly meglepő,
Az esés felfogja egy kendő.

De hisz ez egy parányi tó,
Lubickol benne ezernyi manó.
A parton apró lények,
Kedvesen téged néznek.

Kezükben fura színes golyó,
Olyan, mint egy mogyoró.
Tovább nem mesélek,
Ezért ne légy mérges.

Ez nem a Te képzeleted,
Hiszen nem hunytad le szemed.
Nyomás ki a szabadba,
Lepkék után szaladva.

(Rédei Viktor)

Hópihe

Házikója a felhő,
Sok kis testvérével felnő.
Egyre csak fogy fent a hely,
Most már távoznia kell.

Ugorni kéne,
A nagy térbe.
Hősünk megindul,
A kis pindur perdül.

Elrugaszkodik nagy sebesen,
Még nedvesen.
Ez egy őrült zuhanás,
Kicsiny cseppünk meg ne fázz.

A hidegtől alakul át,
Így kerül rá fehér kabát.
Ezzel a törékeny testtel,
Lengedezik nagy kedvvel.

Landolásra készen áll,
Óvatosan földre száll.
Hópelyhünk megmered,
Meghozta a telet.

A tesók rögvest követik,
Az egész tájat belepik.
Ne felejts el szánkózni,
És gázszámlát fizetni.

(Rédei Viktor)

Érzés

Megfogni nem tudod,
Tested hiába tapogatod.
Torkodban tüskés gombóc,
Gyomrodban bolondos bohóc.

Folyton körülötted kavarog,
Még is belül mocorog.
Irányítani nem tudod,
De talán befolyásolhatod.

Benned motoszkál,
A szíved kalimpál.
Átjárja a lelked,
Alakítja a kedved.

Temérdek oka lehet,
Gyorsan jöhet, mehet.
Felforgathatja életed,
Úgy, hogy észre se veszed.

Lehetsz boldog,
Akár egy buldog.
Vagy mérges,
Ha a türelmed már véges.

Egy csöppet szerelmes,
Ami oly kellemes.
Rossz esetben csalódott,
Ki párja után kapkodott.

Életed lehet kalandos,
Néha meg haragos.
Ezek itt csak sorok,
Amit én írok.

Komolyan veszed vagy sem,
Erre a választ nem keresem.
Helyetted én nem dönthetek,
Legfeljebb verselgethetek.

(Rédei Viktor)

Természetben

Túrazsákkal hátamon,
Lábaimat kapkodom.
Fák előttem, mellettem, mögöttem,
Lombkoronájuk felettem.

Madarak csicseregnek mindenütt,
Gyümölcsből kortyolnak nedűt.
Dióra éhesek a mókusok,
Jobb lesz, ha kussolok.

Zsémbes vén mogorva vaddisznó,
Orrát nem túró, makk után matató.
Lábujjaimra emelkedek,
Óvatosan osonva rámeredek.

Ismeretlen ösvényre tévedek,
Távolban tornyosulnak a hegyek.
Az erdőből kiérek,
Kedélyes tisztásra lépek.

Csintalan Őzgidák,
Különös egy brigád.
Éberek s meglátnak,
Szélsebesen tovaugrálnak.

Ezek félénk jószágok,
Tovább botorkálok.
Egy belső hang szól,
Szellő formájában arrébb tol.

Helyes kis tavacska,
Partján ficánkoló halacska.
Gyorsan visszadobom,
Öröm éktelenkedik arcomon.

Elégedetten sátramat felhúzom,
Magamat hálózsákomba burkolom.
Minden nap cselekedj helyesen,
Mindezt tedd kedvesen.

(Rédei Viktor)

Lazítás

Hanyatt fekve heverek,
A csillagokkal szemezek.
Karjaimat széttárom,
Huncut mosollyal mélázom.

Fuvallat öleli az arcomat,
Hagyom kényeztetni magamat.
Oly hűsítő és kellemes,
Szeszélyesen termetes.

Világító pontok hintáznak,
Játékosan táncolva cikáznak.
Pupillámat jobban tágítom,
Szentjánosbogaraimat meglátom.

Fülemet hűs fűszálak cibálják,
Tunyulásomat türelmesen kivárják.
Hangyák hajszálaimmal harcolnak,
Ha útban vagyok, majd szólnak.

Tücsök banda összeáll,
Blues-an, Ciripelve muzsikál.
Énekesük a Leveli,
A Béka nevet szereti.

Homlokomon cseppek koppannak,
A területen testvériesen osztoznak.
Bőrömön kecsesen csúsznak,
Utat vájva a földbe kúsznak.

Ennek nagy zuhé lesz a vége,
Feltápászkodok, méghozzá térdre.
Irány a puha fotel,
Jobb, mint egy lepukkant hotel.

Ez a vers csak egy példa,
Hogyan pihenj néha.

(Rédei Viktor)

Lelketlen

Véresre festett sebekkel,
Fekszem kezemben ecsettel.
Lepkék repkednek felettem,
Védve ezzel végtelen testem.

Kérlek lélek…..ébredj,
Féltelek téged…..éledj.
Eme élet lehet méreg,
Merre lebben, eme mérleg?

Elveszett remény, enyém,
Szerencse, jer, felém.
Feszengve keresem helyem,
Nem lelem, s leszegem fejem.

Keservesen nézek, s nem értem,
Megrekedt terveket, én kértem?
Emlékek….nehezen engedem,
Menesztem….de nem feledem.

Lesz-e még szenvedély,
Merre henyélsz esély?
Megrekedt esztelen féltés,
Eleresztelek, tehetetlen érzés.

Eszem nehézkesen esetlen,
Elmém selejtes és nesztelen.
Végzetem sebesen peregj,
Cselekedj, ne merengj.

Keblemben mély repedés,
Nevetnem még nehéz.
Sérelmeket békében lenyelem,
Szeretetemet csendben temetem.

(Rédei Viktor)

Tánc

Testem remeg,
Lábam pereg.
Ritmusra lépkedek,
Akár Fred Astaire is lehetek.

Kezem kicsit ügyetlenke,
Lesz ez jobb is, te kis lüke.
Újra próbálom mozgatni karom,
Ez egy kicsit jobb, ha akarom.

Nem tétlenkedem,
Csípőmet megtekerem.
Jobbra húzom, balra tolom,
Teljesen beleremeg, a torkom.

A zene egyre csak űz,
Érzem, hogy bennem kavarog a tűz.
Eszem azt mondja, le kell állnom,
Hiszen túl pörgök, mint egy álom.

Karomon a szőr felállt,
Fülemben a dallam kiállt.
Körbenézek sehol senki,
Folytatom utam, és ennyi!

(Rédei Viktor)

Szülinapra!

Ezen a napon született.
Egy kettőre felcseperedett.
Kis leányból, nővé lett,
Úgy néz ki, beérett.

Sokadik gyertyáját fújja,
Életét ilyenkor újra gondolja.
A lángok lehunynak,
Kívánságok kibújnak.

Sok ilyen szép napot kívánok,
Hidd el, ezzel nem hibázok.
Minden álmod valóra váljon,
Boldogságod megtaláljon!

(Rédei Viktor)

Hol vagy?

Keresem a párom,
Remélem, megtalálom.
Életemet újra kezdem,
Talán neked megtetszem.

Ha rád lelek,
Két kézzel ölellek.
Megbecsüllek, ahogy lehet,
Az életem így lesz kerek

(Rédei Viktor)

Álom

Mászkálok a kertben,
Jobb, mint egyhelyben.
A pázsitban csillanást látok,
Gyorsan odabotorkálok.

Nicsak egy üveg,
Oldalán egy szöveg.
Az áll rajta:
„Igyál belőlem, Te balga!”

Lassan-lassan kortyolom,
Zsibbadás a homlokon.
Kinyitom a szemem,
Felszegem a fejem.

Ütős ez a nedű,
Kisebb vagyok, mint egy betű.
Hatalmasak a fűszálak,
A bogarak rám vadásznak.

Nem lesz ez így jó,
Zsebemben apró bogyó.
Zavaromban beveszem,
Szerintetek jól tettem?

A végeredmény nem más,
A kis test, már óriás.
Ez már közel sem vicces,
A helyzet nagyon giccses.

Tudjátok mit tettem?
A felhőből ettem.
Azt hittem ez a megoldás,
Így lettem óvodás!

Tele a puttonyom,
A kamaszkórt akarom.
Amint ezt kimondtam,
A tükörben…a pattanást nyomtam.

Kínomban nevetek,
Most már csak idős lehetek.
Ne is kérdezd,
A bőröm így lett érdes.

Egy nap alatt ennyi kort,
Iszok inkább, egy pohár bort.
Ősz halántékom, párnára hajtom,
Jól esik, ha alszom.

Frissen, üdén ébredek,
Rendben vannak a méretek,
Ilyen egy furcsa álom,
A következőt várom???

(Rédei Viktor)

Ébredés

Sötét, csend és nyugalom,
Fejemet a párnába fúrom.
Forgás jobbra, forgás balra,
Máris üvölt a fránya óra.

Laza mozdulattal lecsapom,
20 percre visszaalszom.
Erőt veszek magamon,
A papucsom akarom.

Tappancsomat mamuszolom,
Lazán lábamra fordítva húzom.
Egy cseppet sem érdekel,
Akkor sem kések el.

Irány a fürdőszoba,
Csak ne lennék ilyen kóma.
Nem vagyok morcos,
Akkor se, ha séróm kócos.

Fogkefémet munkára fogom,
Legyen szép a mosolyom.
Az üde lehelet se hátrány,
Jobb mint egy tűzokádó sárkány.

Szénaboglyából formát alakítok,
Cserébe vigyorgó tükröt kapok.
Ne bohóckodj már tovább,
Vár már lent a kabát.

Gyorsan felveszem,
Közben egy falatot eszem.
Cipőmbe huppanok,
A kocsihoz szaladok.

Rám köszön a szomszéd,
„-Szép szombatot szomszéd”.
A fejemmel egy nagyot a falba verek,
Hétvégén ily korán kelek?

Legyen annyi a tanulság,
Pénteken kapcsold ki az órát.
Most megyek, visszafekszem,
Talán még meleg a fészkem.

(Rédei Viktor)

Földigiliszta

A talaj alatt kúszik,
A nap elől bújik.
Sötétben matat,
Vakon előre halad.

Szelvényes kicsiny alkata,
Hasítva indul kalandra.
Maga előtt utat vés,
Nem egy gyors teremtés.

Egyszerű az élete,
Mégis fontos a léte.
Földet étkezve csak ás,
Cseppet se klausztrofóbiás.

Kültakarója nyálkás,
Kevésbé izmosan szálkás.
A sportokat kerüli,
De a horgokat megüli.

Nem kell neki a nagy tér,
Odalent jól elfér.
Ritkán jön a szabadba,
Csak ha esőzés zavarja.

Ilyenkor nézz a lábad elé,
A betonról rakd a fű felé.
Minden élet számít,
Gondolhatsz bármit.

(Rédei Viktor)

Érintés

Teheted ezt lágyan, hosszan,
De legfőképpen óvatosan.
Ujjaiddal simítva, cirógatva,
Körkörösen furcsán formázgatva.

Körmöddel karmolhatsz,
Bőrébe vörös csíkot rajzolhatsz.
Vannak, akik ezt keresik,
A vadabb megoldást szeretik.

Pofon formájában adhatod,
Ugyanakkor vissza is kaphatod.
Ezt a vonalat ne erőltesd,
Inkább a lágyabb utat keresd.

Ajkaddal puhán érintve,
Hevesebben nyelvoszlopot építve.
Ez a nyálkásabb módja,
Elhiheted, ha egy csiga mondja.

Cipőt, zoknit vedd le,
Lábujjaidnak máris jobb a kedve.
Fűszálak kényeztetik a talpad,
Látszik a szabadság érzet rajtad.

Használd a karod,
Ölelj vele nagyot.
Szippants egyet a hajából,
Leheletét érzed az ajkából.

Keresd az erogén zónákat,
Tanyázz ott órákat.
Párod ezt élvezni fogja,
Halkan a füledbe is suttogja.

Az érintés többnyire csodás,
Lelkeden nem esik kopás.
Legyen annyi a lényeg,
Adj bele érzést, de tényleg!

(Rédei Viktor)

Írás

A tollat már ritkábban forgatjuk,
Helyette a billentyűzetet koptatjuk.
Betűk sorakoznak egymás után,
Szavakká fonódnak össze furán.
Figyeld, csak mit mondanak,
Halkan füledbe suttognak.
Gondolatok ezreit sugallják,
Érzéseidet helyetted kimondják.
Ne félj kitárulkozni s használni,
Segít sírni, mosolyogni és felállni.
Jó barátod, ha tudsz vele bánni,
Könnyít a lelkeden, legyen az bármi.
Vesd papírra örömödet s bánatod,
Egyből jobb lesz, meglátod.
A mondatoknak erejük van,
Óvatos légy velük, de komolyan!

(Rédei Viktor)

Ölelés

Egy tisztás közepén,
Eleven tűpárna üldögél.
Neve egyszerűen Tüsi,
Ő ugyanis egy süni.

Nincsen társa s barátja,
Aki Őt imádja.
Teste nagy részén éles tüskék.
Ékeskednek rajta sajnos büszkén.

Tüsi magányos életet él,
Viszont ölelésétől mindenki fél.
Ki adja meg neki a szeretetet?
Amit mindenki magának megengedhet!

A változást kitől remélheti?
Van aki bánatát megértheti?
Igen Tüsi lesz, ki szívből szeret majd,
S fájdalma nem jelent majd bajt.

Újból és újból érted megteszi,
Hisz Tüsit szerelemből szereti!

(Rédei Viktor)

Halastónál törékeny vízöntő,
Kecsesen felém lebeg(Ő) mint egy kendő.
Elég volt egy szende pillantás,
Nékem életre szóló villanás.

Kanyargós az út feléd,
Érzéseidet követnem nehéz.
Köszönöm a gyengédséged,
Feltétel nélkül szeretlek Téged.

Ölelésem sosem baráti,
Amit nem adhat akárki.
Neked szánom bókom,
Kérlek, fogadd el a csókom.

Meddig élsz még bennem,
Miért nem szeretsz úgy engem?
Utódom hibátlanabb lesz, mint én,
Megleled mellette a fényt?

Hiányzom Neked én is,
Mint csík nélküli tigris?
Néha Te is gondolsz rám,
Vagy egyedül maradtam ezzel, mint alma a fán?

Elfeledni nem foglak soha,
Te voltál nekem a csoda.
Küzdök én, és a magány,
Légy boldog, Nagy lány!

(Rédei Viktor)

Át kell élni!

Van egy lány, akit Nagyon Szeretek.
Viszonzást részéről, tán sosem lelek.
Elvesztettem tán örökre…?
Ha így van, megérdemled, te ökörke!

Minden reggel arra kelek,
Hogy egyedül ébredek.
Tudat alatt a nőt megtalálom,
De ez nem más… csak egy édes álom.

Nagy nehezen ébredek,
Duzzadt szemmel, magam elé meredek.
Jobbra nézek, balra lesek,
Ezen a napon is magányos leszek?

Ha valakiért változni érdemes,
Hidd el nekem az csak Te, lehetsz.
Kicsi szívem nagyon nehéz,
Szárnyalni csak érted merész.

A boldogságot remélem megleled,
Még ha az élet rád is mered.
Remélem, álmaidban szerepelek,
A tudat, hogy ez így van, elepedek.

Versemet befejezem,
És életem, újra kezdem!

(Rédei Viktor)

Fagyi

Hatalmas nagy, erdő,
Nem pedig egy fertő.
Apró kis lény bandukol,
Össze-vissza kóborol.

Meg-megáll, pihenni,
A tóból vizet merni.
Szomját ezzel enyhíti,
Száraz torkát nedvesíti.

Késésben van a kisember,
Várja az asszony ebéddel.
Jaj, neki, ha késik,
A pereputty éhezik.

Örül majd a gyereksereg,
Ha meglátják a fagyi kelyhet.
Olvad már nagyon,
Nem jó neki a napon.

Rátér az ösvényre,
Ismerős a környéke.
Az út végén nagy fa áll,
Tövében a család már vár!

Felcsillan a szeme,
Mert meglátja kedvese.
Ujjongnak a lurkók,
Jönnek a hideg golyók.

Érdemes volt sietni,
Szívét lelkét kitenni.
A kölykök csöndesen fagyiznak,
Míg emberünknek begörcsölt a farizma.

Nyögve nyelős egy történet,
De a hős szerep az Övé lett.
A tanulság csak annyi,
Mindig legyen otthon fagyi!

(Rédei Viktor)

Én

Nagyon mókás,
Mikor bohókás.
Mindig vicces,
Ritkán spicces.
Csöppet csintalan,
De nem hasztalan.
Ha szükséges komoly,
A vége mindig mosoly.

(Rédei Viktor)

Nagymamámnak

(1927-2012)

Július 28. egy nagyszerű nap,
A világ egy leánnyal boldogabb.
Gyermek, felnőtt, anyuka nagyi és dédi,
A szívünkben Ő mindig édi, akár egy bébi!

Kedves aranyos és bájos,
Idővel a szeme homályos.
Az időskor, elmúlás ellen nem lehet mit tenni,
Ezt el kell fogadni és ennyi.

Mégis cikáznak bennem a gondolatok,
Hogyan tompítsam a hiányod?
Papírt fogok és tollat,
Ki írom magamból a fájdalmat mi nyomaszt!

Az emlékek vissza-visszatérnek,
A végeredmény SZERETLEK TÉGED!!!
Merre lehetsz, hol jársz?
Biztosan megnyugvást találsz!

Könnycsatornáim színültig megtelnek,
Hisz fabrikálom ezt a verset Neked.
Remélem látod és hallod,
Ahogy a tehetetlenség mardos.

Bízom benne, hogy találkozunk,
Foglalj felhőt nekem, és majd macskázunk.
Nyugodj békében Mamókám,
Fent már vár Papókám!

(Rédei Viktor)

Zabálás

Korog, morog a bendő,
Kell bele valami ehető.
Jobb lesz tőle a kedvem,
Ha két pofával eszem.

Irány a hűtő,
Rám kacsint a tepertő.
Jöhet, leves, oldalas és süti,
Itt nem álok le az bizti.

Kell nekem a hami,
Finom-finom a sok nyami.
Dagad, duffad a pocak,
A gyomrom jóízűen kacag.

Sandítva oldalra pillantok,
Csintalan krémesre kacsintok.
Nyelvemmel a krémben matatok,
Majd kapkodva a tésztájába harapok.

A gatyámról lepattan a gomb,
Gond nélkül a számmal elkapom.
Ez már nekem is sok,
Ha nem vigyázok….. befosok.

Nagy nehezen felállok,
És a nadrágomba csinálok.
Még egy tanulság mára,
Tudd hol a habzsolás határa.

(Rédei Viktor)

Kutya

Ártatlan szemek,
Rád merednek.
Szíved meglágyul,
Karod feléje nyúl.

Szívesen fogadja a simit,
Buksiját tolja picit.
Szájából kikandikál a nyelv,
Hallhatóan nagyokat nyel.

Mit lehet ilyenkor tenni?
Adsz neki enni.
Hálásan kezd csóválni,
Közbe szüntelen ugrálni.

Ész nélkül csak fal,
Tálkája üres lesz hamar.
Egy kis eb böfi bejátszik,
Teli pocakkal mélázik.

Bekucorodik a sarokba,
Nagyokat horpasztva.
Hideg tappancsával kalimpál,
Tán egy postást ráncigál?

Elterülve nyújtózik,
Labdája után áhítozik.
Mozgásra érett ez a nap,
A négylábú nyakörvet kap.

Gazdi viszi sétálni,
Nagyokat lehet szaladgálni.
Kilométer hiányát ledogozza,
És a fákat jelölve alázza.

Ez egy igazi barátság kezdete,
Ne feledd felelős vagy érte.
A kutya nem csak játék és móka,
De nem is egy vörös róka,
Vagy egy vizes fóka.

Törődést, szeretetet ad, és igényel,
Erre mihamarabb készülj fel!
Kóbor blökit fogadj örökbe,
Meghálálja örökre!

(Rédei Viktor)

Lovak

Hasznos állat,
Ritkán fáradt.
Hatalmas az ereje,
Nincsen neki tenyere.

Szőre, bőre, feszes,
Izmos teste kecses.
Termetes a feje,
A nyakán van a helye.

Haja tömény,
Úgy hívjuk sörény.
Lábak végén pata,
Cipő helyett kapta.

Nagyon éber,
Sosem stréber.
Mindig óvatos,
Mégis barátságos.

Ha füleivel körbe kémlel,
Radarként figyel.
Hallása éles,
Szaglása kényes.

Magányosan nagyon rémes,
Kedvenc közege a ménes.
Több méretben kapható,
Legolcsóbb a hintaló.

Lehet apró paci,
Ez a póni, ami pici.
A gyerkőc ló a csikó,
Víz éri nem lesz víziló.

Ismert még a zebra,
Ő is felfigyel a zabra.
Fekete fehér csíkos,
Minden paripa okos,
Nem úgy, mint egy kos.

Pej, szürke és fakó,
Sosincs rajtuk zakó.
Fekete, sárga vagy deres,
Mindegyik oly kedves.

Minden paci legyen szabad,
Jó nézni, ahogy szalad.
Tartsad rendesen lovadat,
Orrára nyomjad puszidat!

(Rédei Viktor)

Kitartás

Keress egy célt,
Amit el is érsz.
Nem szabad feladni,
Egyhelyben topogni.

Nézz mélyen magadba,
Nem pottyan könnyen a karodba.
Küzdeni kell érte,
Még ha senki se kérte.

Légy elszánt és erős,
Akár egy hős teknős, ki nős.
Álmokat válthatsz valóra,
Ne tűzd mindenki fejét karóra.

Lesznek mély pontok,
És nehéz pillanatok.
Meg ne rémülj,
Fáradozásod megtérül.

Lépd át határaidat,
S győzd le démonjaidat.
Ha válaszút elé érsz,
Józanul dönts, s légy merész.

Akaraterő, hozzáállás, a titok,
S nincs lehetetlen, az biztos.
Most tovább küzdök az álmomért,
Hegyeket mozgatok a páromért.

(Rédei Viktor)

Könny(ek)

Sikító csend,
Az üresség cseng.
Nyitott szemmel alszom,
Gondolataimat alig hallom.

Szívem elfáradt, bezárult,
Lelkem ámulva fásult.
Szemem sarkában áttetsző gömb,
Kiutat keres, a folyékony gyöngy.

Nózi völgyén végig gördül,
Ajkak medrébe tovalendül.
Se hite, se reménye,
A céltalanság az erénye.

Sós folyóként robog,
Nem kopog, hangtalanul mozog.
Öröm s bánat táplálja,
Tisztító a hatása.

(Rédei Viktor)

Szakít(és)ás

Ő csak egy falevél,
A fa tetején éldegél.
Egyedül kapaszkodik az ágon,
A szél cibálja, hogy fájjon.

Már kopott, lukas és száraz,
Ereje fogytán… fáradt.
Nem küzd, csak vár,
Ami jönni fog, az fáj.

Temérdek a hiba benne,
Lecserélik, pótolják, hadd menjen.
Láthatatlan fonál fonódott közöttük,
Emlékek… múlt van mögöttük.

Búcsúzik a fától,
Külön utakon járnak mától.
Magányosan lengedezve gyászol,
Mint ködben táncoló fátyol.

Lábaihoz érve, megtörik,
Az idő porrá döngöli.
Hamvaival még szolgálja,
Földjét ezzel táplálja.

Tavasszal új ágat választ magának,
S virágzik az Ő egyetlen fájának.

(Rédei Viktor)